Holtomiglan, holtodiglan

Nem szeretem a folytatásos könyveket. Vagyis inkább úgy mondom, hogy ha valaki ír, egy inkább jó, mint rossz könyvet, akkor az inkább ne írjon folytatást. Mert az már valószínűleg inkább rossz lesz.

Hát így voltam én mikor megláttam, hogy Elizabeth Gilbert Eat, Pray, Love (Ízek, Imák, Szerelmek) című könyvének folytatásával jelentkezik. A borítón a régi design, valamint két egymásba fonódó karikagyűrű és az alcím: Hűség.
Minek? Miért? Tényleg? Biztos? No, de ezeket a kérdéseket csak magamnak tettem fel és  a könyv élményét úgy gondoltam meghagyom másnak. 

Rosszul tettem. Ezzel újra bebizonyítva magamnak, hogy bármennyire elítélem az előítéletet, magam is pontosan ugyan olyan gyarló vagyok, mint akárki más.

Egyik barátnőmnél voltam látogatóban, aki beszélgetésünk egy fontos pontjánál a könyvespolcához ment és egy félmosollyal átnyújtotta nekem ezt a könyvet. "Olvastad?" - kérdezte kedvesen, mire én (megfelelési kényszeremtől hajtva) elvettem a könyvet és dadogni kezdtem: "háááát neeeeem, de ... te igen?" majd belebonyolódtam - szokásom szerint -, hogy "az elsőt olvastam és nagyon tetszett, de nem mertem elolvasni a folytatást, nekem erőltetettnek tűnt.." blablabla...
Barátnőm diplomatikusan, és még mindig sejtelmes mosollyal az arcán azt mondta, szerinte olvassam el, neki tetszett.

Ennyi. Neki tetszett. Semmi óda, semmi atyaééégmicsodaköööönyv.. semmi. Csak, hogy olvassam el. Hát legyen, gondoltam. Mivel mindig találok valami tökéletes indokot arra, hogy miért nem érek rá éppen angolt tanulni, most jó kifogásnak tűnt ez a könyv, így elkezdtem olvasni. 

Lenyűgözött, elvarázsolt, beleszerettem és eldöntöttem, hogy megveszem, mert szemben az előző résszel, ennek ott kell lennie a polcomon. Például azért, hogy bármikor elővehessem, ha elfelejteném, hogy pontosan melyik évben is szüntette meg New York állam a "házastárs erőszakos nemi közösülés alóli mentesség" fogalmát, vagy azt, hogy melyik államban elnökölt az az amerikai bíró, aki a következőt bírta mondani egy afroamerikai és egy fehér férfi törvényes házasságának semmissé nyilvánításakor (amelyre persze a kutya sem kérte, sőt): "a mindenható Isten fehérnek, feketének, sárgának, malájnak és vörösnek teremtette a fajokat és különböző kontinenseken helyezte el őket. Az, hogy különválasztotta őket jelzi, hogy nem akarta, hogy a fajok keveredjenek".

Liz Gilbert könyve tele van ehhez hasonló egészen elképesztő adatokkal, tényekkel, hiszen az amerikai írónő egy rossz házasság és válás után újra férjhez menni készült, ám nem önszántából. Megtalálta ugyan a szerelmet és boldog párkapcsolatban élt ezzel a férfivel, azonban a pasas ausztrál állampolgársága miatt nem utazgathatott ki-be kedvére az államokba. Mivel ott szerettek volna letelepedni, az USA törvényei szerint erre csak abban az esetben volt mód, ha összekötni az életüket.

Liz nem restellett csaknem egy évet annak áldozni a frigy megkötése előtt, hogy atomjaira szedte a házasság intézményét: felvette a szociológus, a történész, az antropológus, a pszichológus szemüvegét és végigkutatott mindent amit csak tudott, beszélt mindenkivel akivel csak lehetett, hogy megtalálja az örök és boldog házasság titkos szérumát.

Szórakoztató, tanulságos, érdekes és elgondolkodtató könyv, mindenkinek csak ajánlani tudom!