Papírgyöngy

Paper bead

És akkor papírgyöngy jeligére egy kis válogatás:

Pin

Pin

Pin

szintén Pin

Aki nagyon kreatív (és nem kevésbé nagyon ügyes) formázhatja névre is :)

így

gyönggyel színesen

És végezetül azoknak akik az elméletre kíváncsibbak 

THX

Papír fülbevaló

Paper earrings

Újra belecsapok a lecsóba, mert nem lehet bírni upsycle, recycle, DIY vagyis rengeteg új és jó ötlet  megvalósítása nélkül.

És akkor íme a legújabb: kolléganőm megrendelésére egy papírgyöngy fülbevaló az általa karkötőnek viselt papírgyöngy nyakláncához.
A technika még a tesztelés fázisában van, ez egy kézzel sodort, stifttel ragasztott és ezüst kásagyönggyel feldobott darab.
A papírgyöngy készítésének módját és lehetőségeit olyan jól összeszedte a színesötletek blog, hogy azzal most nem bajlódom, meg lehet tekinteni náluk.

Elengedés

Ha a blogra gondolok, mindig 5000 dolog jut eszembe: mit írnék, hogyan írnám, miket kellene feltenni, milyen célra szeretném használni, hogy leszek belőle világsztár és Hollywood-i csillag, látom magam előtt az életrajz írókat, akik az első bejegyzésekről faggatnak és hasonlók. (Most írtam volna, hogy "de hiszen mindenki ilyesmiről álmodozik nem?" de aztán rájöttem, hogy nem akarom tudni, ha nem...)

Szóval ilyen gondolataim vannak, éppen ezért mégis inkább azzal kezdem ezt a blogot, hogy elengedem.
Elengedem, mert 1 - ezt úgyis tanulnom kell; 2 - jó dolog nem ragaszkodni valamihez; 3 - ha kicsiben (egy még el sem indult bloggal kapcsolatban) meg tudom tanulni a jó elengedést, talán más dolgokkal is menni fog; 4 - nem szeretném minden nap azt figyelni hányan olvassák a blogomat, azt még kevésbé, hogy hányan nem olvassák; 5 - sorolhatnám napestig, de felesleges, már ez is épp elég indok.

Ezért megpróbálom elengedni, jól elengedni. Történjen vele aminek történnie kell, ha ez lesz a második és egyben utolsó bejegyzés, akkor az, ha ezt éveken keresztül napi több bejegyzés követi a mostanit akkor az, ha senki nem olvassa majd a számos érdekes, fantasztikus, hasznos és szívet melengető poszt ellenére akkor az, ha viszont tud adni másoknak akkor az. (Na és persze Hollywood...)

Egyszer találkoztam egy kineziológussal, akivel interjút készítettem a saját nőiségével kapcsolatban, amelyet egy teszt, majd egy elemzés követett. (Főiskolai szakdolgozatom kapcsán sokáig foglalkoztam azzal, hogy tökéletesítsem a dolgozathoz kreált, a jungi pszichológiára alapuló mini vizsgálatomat.)
A kiértékelés után hosszan beszélgettünk saját nőiségéről és az évek alatt felfedezett önképéről. Mikor szóba került az elengedés megkérdezte tőlem, hogy tudom-e, hogy mi a valódi elengedés?
"Az elengedés nem az, amikor tudod, hogy a markodban egy nagyon féltett, értékes, törékeny dolog rejtőzik és tenyeredet a föld felé tartva 2 méter magasságból, remegő kézzel próbálod szétnyitni a markodat tudván, hogy a számodra nagyon kedves tárgy a másodperc töredéke alatt darabokra hullik. Ez butaság és az elengedés rossz értelmezése. A valódi elengedés az, amikor tenyeredet felfelé fordítod, a markodat szép finoman kinyitod és hagyod, hogy a tenyeredben lévő dologgal az történjen aminek történnie kell.

http://fc07.deviantart.net/fs50/i/2009/317/9/1/In_the_palm_of_my_hand__by_Littography.jpg

Túl a tündérmeséken

Vajon min múlik az, hogy az ember megtalálj élete szerelmét? Nem vagyok sem antropológus, sem tudományos szakember, biztosan erre a kérdésre is született már számtalan válasz bölcstől, filozófustól, tudományos szakembertől. A tudósok tételeket és számokat hoznak, alátámasztják elméleteiket kísérletekkel, feromonnal, közös gyökerekkel, a szociológusok a társadalmi berendezkedésekben keresik a válaszokat, a pszichológusok az érzelmi rezgéseket fejtegetik, közös mintákról, családi modellekről beszélnek, az ezotériára nyitottak közös sorsot és karmikus kapcsolatokat vizsgálnak, az asztrológus a csillagok állásában keresi a választ.

Nyilván mindenkinek megvan a maga elmélete. De vajon hol van az igazság? Hány olyan frigyről lehet hallani amely azért köttetett, mert családi, vagyoni, vagy éppen vallási érdekek úgy kívánták. Tehát sehol a szerelem, sehol a kémia, csupán száraz tények mindenütt. És a végeredmény az lett, hogy kölcsönös megbecsülésben és tiszteletben, egymást szeretve élték le az életüket és mikor valamelyikük eltávozott a halhatatlan birodalmakba valódi könnyeket hullattak, nem mímelt fájdalmat éreztek.

És hány elsöprő, nagy, lángoló, mesébe illő szerelem végződött csúnya, fájdalmas válással, sokszor nem tíz vagy húsz, hanem csupán néhány éve elteltével. No és ezek ellenkezőjére is van példa bőven: a kényszerített, „kötelező” házasságok gyűlöletbe forduló végéről és a nagy szerelemek hallhatatlanságáról.

Szóval hol itt az igazság? Hol a titkos recept? Vagy nincsen? Regényírók, szép reményű ifjak keresik kutatják, de sehol sem lelik…

A minap munka közben egy híres költő feleségének önéletrajza került tisztázásra. Segítettem kolléganőmnek, aki jól ismerte a tisztes özvegyet, aki korán megözvegyült és azóta is hű férje emlékéhez. Milyen gyönyörű és fájdalmas dolog – gondoltam magamban,  én aki őszintén belegondolva talán egy évig is képtelen lennék valaha is özvegyen élni. Ennek ellenére nagyon megindított ez a történet. Azonban mikor hangot adtam ennek a gondolatfoszlánynak kolléganőm rám nézett és közölte, hogy csak nem gondolod, hogy ennek a nőnek nem voltak szeretői? Csak mindenki úgy tesz, mintha nem lettek volna, hogy megőrizze a mitikus eszményt.

Bár kicsit fellélegeztem - hogy mégsem vagyok korcs lelkű - de romantikus énem újra átvette az uralmat és most a fiatalon elhunyt költő emlékét kezdtem magasztalni, aki annyira szerette feleségét, hogy egészen biztosan halála pillanatában is csak a szeretett nő arca lebegett előtte, mikor távol tőle jobb létre szenderült. Kolléganőm kedves, ám nem rejtegetett gúnyos mosollyal közölte, ne gondoljam, hogy az általam egekig magasztalt költő legszebb szerelmes versciklusait feleségéhez írta... Hiszen köztudott volt lángoló szerelme egy fiatal nő iránt.

Megrökönyödtem. De hát nem azt tanultuk az iskolában hogy… „Édesem, gondolod, hogy minden igaz, amit tanultál? Ők is emberek voltak, sőt. Művészemberek. Ezek állandóan szerettek. És általában mindig mást.” – mondta kedves mosollyal az én sokat látott kolléganőm.

Hát ennyit a tündérmesékről – gondoltam – majd hálát adtam az égnek, hogy azért mert bizonyos dolgokról nem beszélünk, az nem azt jelenti, hogy azok a dolgok nem is léteznek…

http://browse.deviantart.com/?order=9&q=fairy+word&offset=120#/d3a8eeq