Szóval ilyen gondolataim vannak, éppen ezért mégis inkább azzal kezdem ezt a blogot, hogy elengedem.
Elengedem, mert 1 - ezt úgyis tanulnom kell; 2 - jó dolog nem ragaszkodni valamihez; 3 - ha kicsiben (egy még el sem indult bloggal kapcsolatban) meg tudom tanulni a jó elengedést, talán más dolgokkal is menni fog; 4 - nem szeretném minden nap azt figyelni hányan olvassák a blogomat, azt még kevésbé, hogy hányan nem olvassák; 5 - sorolhatnám napestig, de felesleges, már ez is épp elég indok.
Ezért megpróbálom elengedni, jól elengedni. Történjen vele aminek történnie kell, ha ez lesz a második és egyben utolsó bejegyzés, akkor az, ha ezt éveken keresztül napi több bejegyzés követi a mostanit akkor az, ha senki nem olvassa majd a számos érdekes, fantasztikus, hasznos és szívet melengető poszt ellenére akkor az, ha viszont tud adni másoknak akkor az. (Na és persze Hollywood...)
Egyszer találkoztam egy kineziológussal, akivel interjút készítettem a saját nőiségével kapcsolatban, amelyet egy teszt, majd egy elemzés követett. (Főiskolai szakdolgozatom kapcsán sokáig foglalkoztam azzal, hogy tökéletesítsem a dolgozathoz kreált, a jungi pszichológiára alapuló mini vizsgálatomat.)
A kiértékelés után hosszan beszélgettünk saját nőiségéről és az évek alatt felfedezett önképéről. Mikor szóba került az elengedés megkérdezte tőlem, hogy tudom-e, hogy mi a valódi elengedés?
"Az elengedés nem az, amikor tudod, hogy a markodban egy nagyon féltett, értékes, törékeny dolog rejtőzik és tenyeredet a föld felé tartva 2 méter magasságból, remegő kézzel próbálod szétnyitni a markodat tudván, hogy a számodra nagyon kedves tárgy a másodperc töredéke alatt darabokra hullik. Ez butaság és az elengedés rossz értelmezése. A valódi elengedés az, amikor tenyeredet felfelé fordítod, a markodat szép finoman kinyitod és hagyod, hogy a tenyeredben lévő dologgal az történjen aminek történnie kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése